One shot: A Maffia főnök pici lánya (Kai-EXO) [Part 2/3]

Már két hete,hogy minden reggel mosollyal az arcomon ébredtem,ami mostanában mindig elmaradt. Szerelmes voltam ebbe a fiúba;nagyon. Reggelente mást sem vártam jobban,mint hogy lássam őt,bár ez nem volt olyan egyszerű mert mindig elkerültük egymást. Csak suli után,ha tudtunk találkozni,és az esték amikor vele lehettem nagyon gyorsan teltek.

Nagyon hiányzott,nem tudtam másra gondolni,másról beszélni,nagyon magába bolondított. De tudtam,hogy minél jobban szeretem annál jobban fog majd fájni a csalódás….bár így bele gondolva,ha mostohaapu megtudja,hogy átver,akkor az neki fog fájni!

-JiHyun! Mikor lesz már vége ennek a napnak? Nagyon hiányzik… - minden nap ezzel terheltem padtársam,aki egyben a szobatársam is volt.

Már az sem volt elég számomra,hogy egész nap beszéltünk telefonon,én látni akartam őt,megérinteni,megpuszilni,hozzá bújni;ellentétben vele.

Eleinte még ő is ilyen volt,mondogatta mennyire hiányzom neki,hogy mennyire szeret és hogy már várja,hogy lásson. Aztán meg változott valami…

Már előre megterveztem,hogy meglepem őt Névnapja alkalmából,gondoltam beülünk valahova meginni valamit,ha már csütörtök van. Csak nem jött össze a dolog…Ma csak reggel tudtunk összefutni,akkor is csak egy fél órára,nagyon hiányzott…De Key elhívott sétálni,hogy kiönthessem neki a lelkem,benne bízhattam. Majd a séta vége az lett,hogy a kollégium előtt kötöttünk ki jégkrémmel a kezünkben,mikor oda jött. Se puszi,semmi,csak le ült elém háttal. Összenéztünk Key-el,de ő se értette mi volt ez. Sugdolózni kezdtünk a háta mögött,majd próbáltam Kai-t szóra bírni.

-Milyen napod volt? – néztem rá,de elég gyenge válasz érkezett. Bármit kérdeztem alig-alig válaszolgatott nekem. Ezt meguntam,ezért a „nevét” ordítottam – Key,mi a fene bajod van? – majd ahogy ezt kimondtam rögtön szám elé kaptam kezem,hisz nem is az ő nevét mondtam. Sajnáltam nagyon,de feldühített,és mérges voltam. – Uh,bocsi…. – azonnal a földet bámultam,de mikor Key nevetni kezdett nekem is mosolyra húzódott szám.

-Nehogy aztán az ágyban meg Kevin legyél – ordította oda az egyik felsős haverja

- A vicc mester Kim JongHyun! – tapsoltam. Ezek után  nagyon flegma lett velem Kai. Látszott rajta,hogy besértődött. Nem foglalkoztam vele,hogy megsértődött. Öt bátyám van,akiket mostoha apu elég jól kiképzett szóval,nekik szóba sem jött,hogy bármin is megsértődjenek. Bááááár az a folyamatos komolyság az arcukon kissé ijesztő volt,max akkor láttam őket nevetni,vagy mosolyogni,mikor az udvaron heccből verekednek a testőrökkel. Mondjuk utána pedig mehetnek ujjak után nézni,miután a többit megölték,ezért ismét visszatért a komolyságuk.

Magyarán nem voltam hozzá szokva a hisztis,sértődős fiúkhoz. Ezért nem is foglalkoztam ezzel,hogy ezt csinálta. Majd mielőtt mentem volna fel tanulni,azért oda bújtam hozzá,hogy „megvigasztaljam”,de épphogy csak egy puszit kaptam tőle.

Majd megjelent Tiffany és HyunAh,az ő elmondása szerinti legjobb barátai,na és azt is elmondta az én kis drágám,hogy ne legyek rájuk féltékeny. Komolyan ez az egész egy vicc volt,még is ki ne lenne féltékeny ha két nő állandóan ölelgetné,puszilgatná,és nyálasan beszélne a barátjával? Ráadásul Tiffany néha tett is a dolgokra elég „félreérhető” dolgokat,komolyan már úgy éreztem,hogy hárman vagyunk ebben a „kapcsolatban”. Mikor velük volt Kai teljesen máshogy viselkedett,máshogy beszélt,egy szóval minden más volt. Ilyenkor nem szerettem vele lenni,vagy oda menni hozzá,mikor ők is ott voltak,de „muszáj” volt.

Végül az tette tönkre az érzéseim mikor már napokig nem jelentkezett. Haza ment és azóta nem írt,nem keresett,nem beszéltünk…Nagyon fájt,tudtam,hogy ő is cserbenhagyott….Már csak azon járt az eszem,hogy szóljak a bátyáimnak és még egy ember halála a lelkükön száradjon?! Végül is már nem hatotta meg őket,ha gyilkoltak….úgymond ők megtehették. WoBin Hyung,mondjuk Yakuza volt Japánban szóval őt aztán legfőképp nem zavarta,hogy hány embert öl,de nem akartam,hogy Kai legyen a 101.,de majd meglátjuk….

-JaeKyung,mi a baj? – jött oda hozzám Zico az osztálytársam,aki egyben a legjobb barátom is volt. A vállára dőltem és könnyek gyűltek szememben,de sose hagytam azokat lefolyni arcomon. Tudtam,ha valakivel megbeszélhetem ezt ,az nem lehet  más csak is Woo JiHo,azaz Zico.

-Mióta haza ment,nem beszéltünk,nem írt és nem is keresett;semmi. Ez már 4 lassan 5 napja így megy. – folyt le mégis egy könnycsepp arcomon,de azonnal le is töröltem – Te a szobatársa vagy,mondj valami;kérlek…

-JajjTe! – mondta és szorosan átölelt – Itt van már,bejött tegnap,de nem mondott semmit. Csak annyit tudok,hogy bulizni volt a hétvégén és,hogy berúgott. – arra,hogy „berúgott” rögtön felkaptam a fejem,kétségbe esett arccal figyeltem Zico-t. Mindketten ismertük őt,tudtuk hogyha berúgott akkor tuti,hogy le is feküdt valakivel. Tudtam,éreztem,hogy így van,ez afféle női megérzés volt…

-Hm,értem! – nyugodtam bele,hisz mit tehetnék. – Most megyek sétálok egyet…Szia! – nyomtam puszit homlokára és elindultam.

Fogalmam sem volt merre vagy hova csak mentem. Ki kellett szelőztetnem a fejem. Már épp a bátyáim vészhívó telefonszámát pötyögtem a telefonomban mikor megláttam Bom-ot és Minzy-t,a barátjukkal voltak. Fájt látni,hogy ők milyen boldogok és,hogy én is lehetnék még mindig ilyen boldogsággal teli,de nem voltam és most a barátaimra volt szükségem,szóval oda mentem.

-Sziasztok! – hajoltam meg illedelmesen – Nem zavarok?

-Ugyan,tudod,hogy se sosem! – mosolyogtak rám mindannyian. Jót elbeszélgettem velük,mint mindig. És legalább arra a 20 percre míg velük voltam el tudtam feledni miért voltam szomorú…nagyrészt. Majd Minzy a lényegre tapintott:

-Na mi van Kai-val,még mindig nem keres? – kérdezte,ezzel ismét eszembe juttatva a problémáim.

-Nem! Már vagy 5 napja semmi… - hajtottam le fejem. Bom barátja DongWoon felém fordult,kissé megijesztett,de láttam,hogy nagyon mondani akar nekem valamit.

-Figyelj JaeKyung! De kérlek ne hisztizz,ne akadj ki és ne kapj sírógörcsöt,tudd mi itt vagyunk neked,de… - ó az a fránya „de“ miért kell oda? – Azt mondta dobni akar Téged! – mondta. Mintha egy világ omlott volna össze bennem,és ez egyben keveredett egy kis dühvel is. Tudtam,hogy ez lesz,de fájt…nagyon.

-Most ha megbocsájtotok… - hátráltam közben meghajolva. Elindultam és közben az előbb beütött számot tárcsáztam…. – Hyung! – szóltam bele és,olyan „mély” hangon folytattam,mint mielőtt a bátyáim kinyírnak valakit és beszélnek hozzá. Ez a családi kötelék és öröklet… - El kéne intézni valakit... – mondtam majd szép lassan sétáltam tovább,mintha csak az apámat hívtam volna fel,hogy milyen jól megy a suli. Valójában pedig épp kinyírattam valakit,mint mindig…

One shot: Secret Love (JiYong&CL - SkyDragon ♥ )

( https://www.youtube.com/watch?v=SnMoDDbEccE )

Világ legjobb pasija volt az enyém,még sem voltam elég boldog. Hisz,mint minden lány én is arra vágytam,hogy amikor csak tud legyen velem,elmehessek vele sétálni,moziba,étterembe,igazából nekem az is elég lenne,ha akkor lehetnék vele,amikor akarok. De ez nem lehetett így,hisz JiYong és én is nagyon elfoglaltak voltunk mindig,de ha jut is időnk egymásra azt csak otthon tölthetjük,hisz ketten a lakásból kilépni,mint szerelmes pár…tilos. A legrosszabb mégis az,hogy mikor ő ér rá,én nem,vagy fordítva. A mai napot is csak úgy tudtuk összehozni,hogy már vagy 2 hete megbeszéltük,hogy ezt a napot egymással töltjük. Már kezdünk hozzá szokni  ehhez a helyzethez,de azért tudtuk,hogy így mégsem a legjobb. Már alig vártam,hogy belépjen az ajtón és átölelhessem őt.

-Jagiyaaaaa! – szaladt ide hozzám,rögtön karjaiba vett. Apró csókot adtam ajkára,szerettem húzni az agyát.

-Hiányoztál. – húztam közelebb magamhoz – Na,tegyél le! Éhes vagyok,menjünk enni! – mondtam nevetve

-Én bizony nem teszlek le! – mondta,majd megcsókolt. Imádtam,ahogy csókolt,mindig olyan vad volt és szenvedélyes.

-Kwon JiYong,most már tegyél le! – ütöttem vállára egy kicsit,de ő még mindig nem tette azt,amit mondtam neki. Sőt,inkább elindult a nappali felé,és leült velem a kanapéra.

-Így megfelel?! – nézett rám,megcsókoltam kívánatos ajkait,közben kidolgozott felsőtestét kezdtem fel-le simogatni,többször is belemosolygott csókunkba. Levette rólam pólómat és máris mellkasom kezdte csókolgatni. Majd öléből letetett a kanapéra és rám mászott. Ismét csókot váltottunk,majd egyre lentebb haladt csókjaival,hasamba bele is harapott kicsit. Majd nadrágom kezdte kigombolni.

-JiYong! – néztem rá. Tudta,hogy itt meg kell állnia és azt is,hogy miért. Úgy éreztem nem vagyunk elég rég együtt ahhoz,hogy lefeküdjünk egymással. Csak szerettem vele így eljátszadozni,de egyenlőre be kell érnie ennyivel.

-Rendben! – szállt le rólam és a kanapé szélére ült – Várok míg készen nem állsz rá! – mondta,közben  hajam fülem mögé rakta.

- Köszönöm!  - öleltem át,és puszit adtam arcára. – Megyünk enni? – néztem fel gyönyörű barna szemeibe.

-Igen,de ahhoz kell a pólód nem?!   - állt fel a pólómmal a kezében

-JiYong,add azt ide! – nevettem,majd én is felálltam. Szerencsémre a melltartóm rajtam hagyta. A kanapé körül kergettem őt – JiYong!  - kiáltottam rá nevetve. De ő beszaladt a szobába. Kaptam az alkalmon és a hátára ugrottam,ahogy beért a szobába. Elterült az ágyon,rögtön el is dobta a pólóm a szoba másik felébe,engem pedig letepert,ismét én voltam alul. Szép lassan levettem róla a pólóját – Ha rajtam nem lehet,akkor rajtad sem – kiöltöttem rá a nyelvem,majd ujjaim lassan végig húztam felsőtestén. Közelebb húztam magamhoz,s kulcscsontját és nyakát kezdtem csókolgatni,amire fel is nyögött párszor.

-Tudod,hogy ettől még jobban csak begerjedek! – mondta,s hozzám nyomta ágyékát,hogy megmutassa miről beszél.

Nagy nehezen kimásztam alóla.

-Sajnálom JiYong,hogy megint hoppon maradsz,de amit megmondtam azt kérlek tartsd tiszteletben. – muszáj volt erre legalább egy nap 2-3x emlékeztetnem őt. Felálltam az ágyról és elindultam kifelé,de egy valamit nem hagyhattam ki….a fenekére csaptam,ahogy ott feküdt az ágyon,majd rögtön a nappaliba szaladtam,hisz tudtam nem szereti,ha bárki hozzá ér a fenekéhez. Senkinek sem engedte,még nekem sem.

Jól sejtettem ő is kijött. JiYong állt a kanapé egyik végén,én pedig a másikon.

-Ezt visszakapod! – mondta,először nagy fapofa arccal,majd kinyújtotta nyelvét.

Átugrott a kanapén,még csak elszaladni sem tudtam,hisz rögtön elkapott. Szorosan magához húzott,majd belemarkolt fenekembe.

-I Love You, Crazy Girl!!! – nevetés tört ki belőlem,szerettem mikor angolul beszélt,ahogy ő is,mikor én. – És várok rád,akár 1000 évet is. – puszit nyomott homlokomra – Na jó azért annyit nem…- nevetett,majd szorosan magához ölelt,mellkasába fúrtam arcom és mély levegőt vettem,mélyen magamba szívva illatát.

One shot: A Maffia főnök pici lánya (Kai-EXO) [Part 1/3]

Már nagyon rég nem volt barátom,egyedül éreztem magam és magányosnak,bár azt azért nem mondanám,hogy nem élveztem a szingli létet. Igazából nem olyan rossz dolog,csak így külsőre. Mint a többi hozzám hasonló korú fiatal;élveztem az életet…bulikba jártam,és legtöbbször a barátaimmal töltöttem a szabadidőm,ilyenkor azért nem éreztem magam egyedül. De valójában egy olyan pasi hiányzott az életemből,akivel megoszthatom a gondjaim,a napi programom,élményeim,akit akkor ölelek és csókolok,amikor akarok….és a legfontosabb,azt vártam,hogy valaki őszintén mondja;Szeretlek! Eddig mindig,minden kapcsolatom azért ment tönkre,mert a fiúk megcsaltak,kihasználtak,játszottak velem és a külön féle fortélyok.

Majd jött ő az életemben,akiről azt hittem ő lesz az igazi,de tévedtem….Már az elején tudhattam volna,hogy nem lesz ez így jó….Magamat hibáztattam,mint mindig;ha az nap nem megyek el a haverjaimmal,vagy ha ő nincs ott,akkor ez nem így alakult volna. De elmentem…jó bulinak tűnt,mint általában mindig ha velük vagyok végig nevettem az egészet,amit a fiúk műveltek. Már lassan 1 éve,hogy ismerem őket,egy suliba járunk és egy kollégiumban lakunk;ő is köztük volt.

Közeledett felém,folyton velem beszélt,kereste társaságom és én sem üldöztem el őt magam mellől. Normális,kedves fiúnak tűnt,de a látszat néha csal…Rájöttem,hogy ez tényleg így van….

Másnap sétálni hívott,és azután,és azután is;nem utasítottam vissza. Nagyon jókat beszélgettünk,volt közös témánk,egy volt az ízlésünk,a stílusunk,minden egyezett. Jóba lettünk…így utólag rájöttem;hiba volt!Egy szerdai napon ismét sétálni mentünk,egy közeli padhoz ültünk le egy tó parton,meghitt;nyugis környék volt. Majd az életemről kérdezett,mindent tudni akart rólam. Egyre jobban azt éreztem;egy hullám hosszon voltunk.

Próbáltam neki mindent elmondani,amire kíváncsi volt,óvatosan de válaszolgattam…Már szinte  mindent,amit fontosnak tartottam elmondtam neki. Kár volt….Egész jól alakult az este,jót beszélgettünk,majd nagy csend lett. Ekkor megtörtént,magához húzott és megcsókolt,nem ellenkeztem,ennyi egyedül lét után jól esett,hogy ilyen közel kerültem ismét egy fiúhoz.

-Ez…ez most mi volt? – pislogtam rá

-Meglepődtél!! –nevetett Kai

-Hát persze,hogy meg…- ütöttem vállába egy gyengét

-Édes vagy mikor elpirulsz! – érintette meg arcom két ujjával

-Jajj már,hagyjuk ezt. Inkább menjünk! – álltam fel,de ő megfogta a karom és az ölébe rántott

-Nem engedlek el! – puszit nyomott homlokomra

Az este további része is ilyen „nyáladzósan” telt,tudta,hogy lehet egy lányt levenni a lábáról;ehhez nagyon értett. Egész végig csak puszilgatott,ölelgetett;és azok a homlok puszik estek a legjobban. Mielőtt visszaindultunk volna komolyra fordult a szó….

-Enyém vagy! – mondta,ránéztem és választ vártam tőle,hogy ugyan ezt mire értette

-Hát öhm,már miért is lennék? – felé fordultam és elég vicces arcot vághattam,mert elnevette magát

-Akkor más felől közelítem meg – gondolkozott. Azaz édes kis fiús arc,hát majd elolvadtam – Na szóval…Enyém leszel? – Mit akar ezzel;most a kezem kéri meg vagy azt akarja,hogy a barátnője legyek? Pirultam,de közben kuncogtam saját gondolatomon. Nem mertem rávágni rögtön  egy nagy IGEN-t,viszont nemet se akartam mondani. Túlságosan kellett nekem ez a srác,de nem akartam,hogy könnyű vérűnek tűnjek előtte.

Jól éreztem magam vele,megkedveltem,de az előző kapcsolataim azért értek véget olyan csúnyán mert nagyon bíztam/ragaszkodtam a fiúkhoz…Kinézetre Kai is tök úgy nézett ki,mint akiben nem lehet megbízni,na és ez a folytonos csajozás. Hmmm….de ki vagyok én,hogy kinézet alapján ítéljek??

A barátaim folyton azt mondogatták,hogy próbáljam  meg vele,hisz nincs mit veszítenem,na meg az okuk az volt,mindig azt mondták,hogy akárhányszor róla beszélek fülig ér a szám és nagyon boldognak tűnök. Ez így is volt,nagyon boldog voltam,kellett nekem ez a  fiú, de közben próbáltam magam minden áron meggyőzni,hogy nem vagyok szerelmes belé,az nem lehet….Eleinte még próbáltam adni a barátaim szavára,hogy talán tényleg megkéne próbálnom/próbálnunk. Viszont ott voltak azok a  barátaim is akik már egy ideje ismerik Kai-t,például ott volt Suho,akinek mindent elhittem,amit mondott róla.

Ettől kicsit kezdtem kételkedni benne,hogy valójában együtt kell lennünk Kai-val.

-Az én részemről Oké,próbáljuk meg! – mondtam,és már csak az ő válaszára voltam kíváncsi

-Ha az én részemről nem lenne oké,akkor nem kérdeztem volna meg,ugye? – nevetett,gyönyörű mosolya volt,szerettem nézni mikor nevetett.

-Akkor rendben,de egy valamit jól jegyezz meg… - tettem fel az ujjam az orra előtt – Azt mondtad te más vagy mint a többi fiú,és hogy te nem teszed azt velem,mint a többiek. Akkor NE kelljen csalódnom benned,ja és a legfontosabb….Ne kelljen szólnom a mostohaapámnak. Hisz mindketten tudjuk mi a foglalkozása. – kacsintottam,talán túlijesztőnek tűnhettem és mostoha apuci kicsi lányának,DE meg kellett mutatnom a fiúknak,hogy azért egy maffia főnök „lányával” nem kéne szórakozniuk!!Láttam az arcán azt a kétségbe esést,amit érzett mikor „megfenyegettem” őt,hogy ne szórakozzon/ne játsszon velem,de már megszoktam,minden fiú reakciója ugyanez,és a vége is ugyanaz…átbasznak,megcsalnak,elhagynak;majd meghalnak….